Starity

Kórházba került Halle Berry

2012. július 18. 16:04   |   Szerző: mayaa.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Oscar-díjas színésznőt egyik filmjének forgatásán érte a fejsérülés, ami miatt orvosi ellátásra volt szüksége – állítólag már jobban van.

hirdetés
Kórházba került Halle Berry

Ugyan mostanában nem hallat magáról sokat a 45 éves Halle Berry, a munkával nem állt le, sőt idejét legfőképp új filmje, a The Hive forgatásai kötik le. Nemrég a forgatás alatt egy kisebb sérülés érte és orvosi ellátásra szorult.

A TMZ hírportál információi szerint kedd este kellett a forgatásról a kórházba szállítani a színésznőt, aki egy szerencsétlen esés miatt beütötte a fejét, és valószínüleg kisebb agyrászkódást szenvedett.

Egy szemtanú állítása szerint miután elesett, folyamatosan hányt, és a körülötte lévők mind megijedtek, így agyrázkódás gyanújával egyből hívták a mentőket.

A színésznőt este 10 órakor szállítottál a Los Angeles-i Cedars Sinai Medical Centerbe, de úgy tűnik, mégsem volt olyan súlyos az állapota, így hamar haza is engedték, és folytathatja a forgatást.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek