Starity

A One Direction-fiúk levezettek egy szülést

2012. július 22. 20:08   |   Szerző: cady_heron

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fiúk élő adásában néztek szembe a lehetetlennel, így kamerákkal rögzítették az egész esetet. Később kiderült, csak gonosz tréfa áldozatai lettek.

hirdetés
A One Direction-fiúk levezettek egy szülést

A Nickelodeon You Gotta See This! legfrissebb adásában a One Direction-fiúkra rendesen ráhozták a frászt. A stáb egyedül két fiút avatott be a gonosz tervbe, Louist és Zaynt. Az ő feladatuk volt, hogy Harry, Liam és Niall ne is sejtsék, hogy átverik őket. A tréfában egy színésznő segédkezett, aki eljátszotta, hogy terhes, és interjút akar velük készíteni. Ám alighogy az interjú kezdetét vette volna, a nő vajúdni kezdett.

A fiúk rögtön elhitték, hogy nekik kell levezetni a szülést, a stáb ugyanis hirtelen felszívódott, és ők egyedül maradtak a terhes hölggyel és a felelősséggel, így nem is csodálkozunk, ha kétségbe estek.

„Harry volt a legrosszabb! – jelentette ki Louis nevetve. – Szegény teljesen kiakadt.” Harry ugyanis végig a nő mellett maradt, és próbált segíteni neki, de közben látszott, mennyire kínosan érezte magát, nem tudta, mit kéne tennie. Amikor aztán kiderült, hogy az egész csak egy vicc volt, a fiúk alig akarták elhinni, de érezhetően megkönnyebbültek.

„Bevallom arra gondoltam, hogy ez mekkora hír lenne! A One Direction levezetett egy szülést – Nyilatkozta Harry, még mindig döbbenten. – Nem hiszem el, hogy átvertek!”

A fiúk a végén nagyot nevettek az egészen, de egy biztos; az adott pillanatban igen sokkos állapotba kerültek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek