Starity

Lady Gaga filmszerepet kapott

2012. július 29. 00:12   |   Szerző: Cannibal3

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Grammy-díjas énekesnő is feltűnik majd a 2010-es Machete című film folytatásában, a Machete Killsben. Lady Gaga La Chameleón szerepébe bújik majd a film kedvéért.

hirdetés
Lady Gaga filmszerepet kapott
Fotó: SIPA/AP

Lady Gaga jelenleg minden idejét turnéjának és új albumának szenteli, mely 2012 végére, vagy 2013 elejére várható. Az énekesnő ezek mellett egy filmforgatásra is szakít időt, mivel néhány napja a LittleMonsters.com nevezetű oldalán bejelentette, hogy megkapta első filmszerepét a Machete Killsben.

Robert Rodriguez új filmje a 2010-es Machete folytatása lesz, és a forgatása már egy ideje meg is kezdődött. A 2013-ra várt akciófilm főszereplője ismét Danny Trejo lesz, és a filmben rajta kívül olyan nevek szerepelnek még, mint Jessica Alba, Mel Gibson, Vanessa Hudgens, Michelle Rodriguez, Sofía Vergara, Amber Heard, Alexa Vega vagy éppen Charlie Sheen, aki a pletykák szerint az Egyesült Államok elnökét fogja játszani. A film története szerint a Machete becenevű főhőst az amerikai kormány béreli majd fel, hogy likvidáljon egy űrfegyverrel is rendelkező mexikói drogbárót.

A Born This Way énekesnője már biztos, hogy feltűnik a filmben, mivel egy promóciós képet is megosztott a Machete Killsből, melyen La Chameleón szerepébe bújva látható a Lady, aki nem hazudtolja meg önmagát a poszteren. Azt még pontosan nem tudni, hogy Gaga mennyi időre tűnik majd fel a vásznon, és, hogy karakterének mi lesz a szerepe.


Lady Gaga, mint La Chameleón

Lady Gaga egyébként nagyon aktív a saját maguk által létrehozott közösségi oldalon, ahol rendszeresen chatel is rajongóival. Az énekesnő első filmszerepe mellett többek közt elárulta azt is, hogy új kislemeze hamarosan megérkezik, hogy már nem dohányzik, és azt is, hogy – saját bevallása szerint – unalmában feltöltötte ajkait.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek