Hivatalos: három részes lesz a Hobbit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Peter Jackson a napokban megerősítette, hogy trilógia lesz a Hobbitból, azaz három részes lesz.
Nemrég olyan pletykák kaptak szárnyra, miszerint A Gyűrűk Ura előtti eseményeket feldolgozott film három részben jön ki, erre még Peter Jackson is utalt a Comic Conon. Peter és a Warner Bros között komoly megbeszélések folytak, végül a stúdió, a színészek és a stábtagok belegyeztek, hogy legyen harmadik rész. A hírt maga a rendező erősítette meg a napokban, akit mindvégig támogatott Fran Walsh és Philippa Boyens írók is.
„Ez már valóban egy váratlan utazás, és Tolkien professzor szavával, a mese már sokatmondóan kinőtte magát” – nyilatkozta Jackson, és hozzátette azt is, hogy nagyon meg vannak elégedve a történettel, a jelenetekkel és a karaktereket filmvászonra vivő színészekkel.
Az első rész, a Váratlan utazás idén decemberben érkezik, és már azt is tudjuk, hogy Új-Zélandon fog debütálni. A második rész 2013 decemberére várható, a befejező rész pedig 2014 nyarán érkezik.
Ez a film elmeséli, hogyan jut Zsákos Bilbóhoz a gyűrű, és a többi kalandját meséli el még. Bár a rajongók szkeptikusak a harmadik részt illetően, mivel a A gyűrűk ura-könyv 1347 oldalas, A hobbit pedig csak 285 oldal hosszú, így nem értik, hogy akkor miként lehet belőle három részt forgatni. Ha úgy nézzük, aggodalmuk nem alaptalan, viszont Jackson megmagyarázta a döntése okát. Elmondta, hogy rengeteg extra jelenet lesz benne, és ha nem használnák ki ezt a lehetőséget, Bilbó sok kalandja kimaradna a filmből, mivel rengeteg anyaguk van, amit képtelenség lenne két filmbe belepasszírozni. Az is kiderült, hogy Peter ötleteket merített egy eddig publikálatlan The Hobbit-változatból is. Tudjuk azt is, hogy nagyon fontos az egész sztoriban Gandalf, Erebor és a törpök szerepe is.
Már el is kezdték találgatni az utolsó rész címét. Eddig két változatról tudunk, a The Hobbit: The Desolation of Smaug és a The Hobbit: Riddles in the Dark. A filmmel kapcsolatosan nagy elvárások vannak, hisz nem csak a rajongók szeretnének olyan színvonalat látni, de Warner Bros is szeretne annyi bevételt kapni, mint anno A gyűrűk uránál.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.