Starity

Elszabadult az autotune Melanie Amaro új dalában

2012. augusztus 03. 08:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Melanie Amaro új dallal jelentkezett, a technikusok érthetetlen okokból azonban szinte a felismerhetetlenségig torzították az énekesnő hangját.

hirdetés
Elszabadult az autotune Melanie Amaro új dalában

Úgy tűnik, Melanie Amaro még keresi a helyét a zeneiparban. Első dalát az 90-es évekbeli eurodance stílusa miatt bírálták, a napokban kiadott Don't Fail Me Now című dallal viszont egészen más jellegű a probléma Lyndsey Parker, a Yahoo blogírója szerint.

Az amerikai X-Faktor első szériájának nyertese a hangi adottságaival emelkedett ki a többi versenyző közül, hiszen ő volt a technikailag legtökéletesebb előadó a műsor során, amit később ötmillió dolláros lemezszerződéssel honoráltak.

Úgy tűnik azonban, hogy kiadója, az Epic Records mégsem maradéktalanul elégedett a 20 éves Melanie orgánumával, a Don't Fail Me Now című dalra ugyanis rászabadították a technikát és gyakorlatilag szinte felismerhetetlenre torzították autotune-nal a vokált. Parker és Melanie sok rajongója egyszerűen nem is érti, mi okból volt szükség ekkora utómunkára, amikor Melanie nyers hangja is bőven átlag feletti színvonalon szól, egy minimális mixelés is elegendő lett volna a tökéletes hangzáshoz. A dalban azonban végig az autotune-ra jellemző merev, gépies hangzás dominál a fő vokálban, ami már kevésbé tehetséges előadóknál is idegesítő lenne.

A YouTube-on sem kímélik a dalt a rajongók, sokan vélik úgy, hogy az énekesnőnek a soul műfajnál kéne maradnia, ami a műsorban is jellemezte, és abba kéne hagynia a tingli-tangli popdalocskák éneklését.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek