Ingyen jegy Bieber-koncertre?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Két lány ingyen jegyet kapott a 20-i Justin Bieber koncertre, Los Angeles-ben, egyenesen a menedzsertől, Scooter Braun-tól.


Két lány nekivágott Los Angeles utcáinak az egyik délután. Mivel útba esett, és rajongók is voltak, beugrottak a csarnok elé, ahol az este milliók kedvence, Justin Bieber lépett fel. A gondjuk csak az volt, hogy jegy nem volt náluk. Szerencsére kiszúrták Scooter Braun-t, Justin menedzserét, és egy közös kép erejéig odasétáltak hozzá. A férfi kérdőre vonta a csajszikat, hogy miért nem állnak sorban, ugyanis hamarosan beengedik a népet. Szomorúan adták a menedzser tudomására, hogy sajnos mindenük van, csak jegyük nincs. Megszánva őket, a menedzser előhúzott két jegyet, és beprotekciózta a lányokat.
"Adott két jegyet, és azt mondta, siessünk, mert lekéssük a kapunyitást. Ott álltunk a turnébusz előtt, és mindketten úgy voltunk, hogy OMFG, ez hihetetlen. Örömömben ugráltam és ordibáltam, a barátnőm és Scooter pedig csak nevettek. Csináltunk közös képet, és Supermen-es pólóban voltunk."

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.