Jake Gyllenhaal: „Imádom a színészeket!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jake Gyllenhaal ismételten felkerül a Details magazin címlapjára. Az interjúban érdekes információt osztott meg magáról.
A 31 éves színész idén is felkerült a híres Details magazin címlapjára, ahol az interjúban megosztott néhány érdekes információt színészi tapasztalatairól. A riporter a munkájával kapcsolatban faggatta a sármos színészt.
„A kamera másik oldalán nőttem fel. Ugyanúgy szeretek filmeket készíteni, mint szerepelni bennük. Imádom a színészeket, jó nézni, ahogyan a kamera előtt játszanak, és hogy a játékuk segít elmesélni a történetet” – fejtette ki véleményét Jake.
Mivel a soron következő filmje az End Of Watch című akció dráma lesz, ezért a film rendezőjét is megkérdezték a színészről, aki így nyilatkozott: „Jake egy nagyon kedves srác, de ugyanakkor képes hitelesen játszani a legnagyobb sötétségben is.”
Jake legközelebb a Broadwayen lesz látható augusztus 24-én, ám ezt a megjelenését szorosan követi majd az End Of Watch című film debütálása mely szeptember 21-ére esik Amerikában.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Beperelték az egyik dala miatt.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Még mindig tart a válás.
Elárulta, hogy miért.
Nagyon aranyos fotókat posztolt a modell.