Sam és Dean visszatér az RTL Klubra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Jared Padalecki és Jensen Ackles főszereplésével készült Odaát negyedik évada végre hazánkba is megérkezik.


Az Odaát (Supernatural) 2005-ben kezdte meg hódító útját Amerikában, Magyarországra egy évvel később érkezett meg. A harmadik évadig követték ezt a szisztémát, de a negyedik szezonnál megakadtak, hiszen Amerikában már a nyolcadik évadot kezdik el vetíteni.
Az Eric Kripke alkotta széria harmadik évadának befejező része igen izgalmasra sikeredett, hiszen a főhősök Lilith-tel harcoltak, elérkezett Dean halálának napja, Sam pedig nem tud mit tenni ellene, bátyja mégis a pokolba kerül. Innen folytatódik majd az új szezon.
Az új epizódokban kiderül a nézők számára, hogy Rubyt már nem Katie Cassidy játsza, hanem Jared igazi felesége, Genevieve Cortese. Illetve Castiel szerepében Misha Collins lesz látható. A sikerszéria további epizódjaiban előbukkan majd Nicki Aycox, Chris Gauthier, a 90210-ből ismert Matt Cohan, a Doki sztárja Ron Lea, a 13-as raktár szereplője Joanne Kelly stb.
Tehát az új évad első része augusztus 17-től éjjel 23.15-től lesz látható az RTL Klub műsorán.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Új fotó a két hírességről!
Európában nyaral a két híresség.
Így áll jelenleg a kapcsolatuk.
Kifejtette véleményét az énekesnő.
Ismét elvitték a legédesebb pár címét.
Merész fotót posztolt a híresség.
Nem mutatkoznak együtt sokat.
Elárulta, mikor jött el ez a pillanat.
Nem győz posztolni róla.