Starity

Agatha Christie-t bronzba öntik

2012. augusztus 10. 13:01   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Miss Marple és Hercule Poirot szülőanyja még idén egy bronzszoborral gazdagodik az angol fővárosban egy hatvan esztendős évforduló alkalmából.

hirdetés
Agatha Christie-t bronzba öntik

Hónapokon belül egy bronzszobor felavatására kerül sor Londonban. Az emléket nem másnak, mint Agatha Christie világhírű brit krimiszerzőnek állítják, abból az alkalomból, hogy 1952-ben, azaz immár 60 éve mutatták be először színházban Az egérfogó című művét.

Az angol főváros illetékesei engedélyezték a szobrot, így az emlékmű hamarosan a Great Newport és a Cranbourn Street sarkán, a Covent Gardenben, a teátrumok közelében kerül majd kihelyezésre. A választás azért esett pont a Covent Gardenre, mivel a környékbeli színházak között nyolc olyan is van, amely játszotta a krimi nagyasszonyának színdarabjait, elsősorban Az egérfogót, amelynek premierjére még 1952-ben került sor. Egyebek mellett e különleges évfordulóról november 25-én egy direkt ezen alkalomra készülő színházi előadással emlékeznek majd meg.

A Christie-t ábrázoló alkotást Ben Twiston-Davies készíti, és a BBC szerint előreláthatóan ezen év végén leplezhetik le.

Az 1890 és 1976 között élt hölgy nem csak elbeszéléseket, de színdarabokat is papírra vetett, több mint 70 regényét pedig mondhatni a világ valamennyi nyelvének tolmácsolásában olvashatjuk, valamint színházi és filmfeldolgozások is szép számmal készültek belőlük.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek