Starity

Adam Lambert: „Nyitott könyv vagyok”

2012. augusztus 11. 13:01   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adam Lambert elég megosztó személyiség, legfőképpen a szexuális beállítottsága miatt. Elmondása szerint nem érdekli mások véleménye, inkább lesz önmaga, boldogan, mint valaki egészen más a média és a világ kedvéért.

hirdetés
Adam Lambert: „Nyitott könyv vagyok”

Adam nem először beszélt nyíltan a szexuális beállítottságáról, szerinte soha nem volt semmiféle titka az emberek felé: „Egy férfi voltam magassarkúban! Sejthették, mire számítsanak” – kezdte a 30 éves énekes az interjút. A dalszövegei őszintén ábrázolják az életét mint meleg előadóművész. Az első naptól nyilvánvalóvá tette a beállítottságát.

A Trespassing sztárja – aki a pletykák szerint világkörüli turnéra kel 2013-ban a Queennel –, megvitatta a helyzetét és álláspontját egy ausztrál oldallal.

„27 voltam, középosztálybeli, fehér pasi, sminkkel és furcsa cipőkben..., mégis mit gondolnak rólam az emberek?” – tárta szét a karját a sztár az idolos fellépésére visszagondolva.

„Mikor felfedtem a szexualitásomat fiatalkoromban, hezitációval és nehézségekkel fogadtam el. Rejtegettem magam, bebeszéltem dolgokat, de ma már nincs okom, hogy meghazudtoljam magamat. Ha ezt nem tettem volna, az emberek ma másnak látnának, mint ami vagyok. De ahogyan mondtam, nyitott könyv vagyok mindenki előtt. Az gondolom, mindig is megérzem, ha valakinek valami baja van az identitásommal, ilyen emberekkel nem is szívesen lépek kapcsolatba.” Lambert hozzátette, a szexualitása nagy befolyással bír a munkájában is. „Melegnek lenni az egész személyiséget befolyásoló dolog, és azzal ki vagyok 100%-ig meg vagyok elégedve. Nincs mit eltitkolnom mikor írok egy dalszöveget. Az én életem. Az én küzdelmeim. Az én örömöm. Az én szerelmem.” Majd hozzátette, hogy anno finoman, de rá akarták beszélni a „hetero vagyok” csinos barátnővel szerepre a karrierje érdekében, de ezt elvetette azonnal: „Nincs mit szégyellnem. Ez vagyok én.”

Továbbá Adam mindig is nagyon fontosnak érezte, hogy felszólaljon a félelem és elnyomás ellen, ami körüllengi a tizenévesek légkörét. Csatlakozott már olyan kampányokhoz, mint az „It's get better” és a „Love is louder”, ahol az álláspontját osztotta meg a világnak: „Ez szól minden olyan gyereknek, fiatalnak, akit kikészíti őt körülvevő közösség, amelyben érvényesülnie kéne. Tudom, elhiszem, hogy nehéz, és, hogy néha fáj. Ki kell zárnod őket, mást nem tudsz csinálni a buta, vagy inkább éretlen emberekkel. Ha túl sok időt pazarolsz a válaszolgatásra, vagy ha hagyod, hogy befolyásoljon, akkor azok kezébe adod a győzelmet, pedig te sokkal jobb vagy. Mindig legyen valamid, ami nekem is megvan, ami inspirál és erőt ad, amikor olyan veszettnek tűnik minden. Az élet néha olyan mint a gimnázium: vannak ezek az éretlen emberek, ők valahogy sosem bírják ki utálkozás nélkül. Ne vedd magadra. Mindig lesz olyan ember, aki azt mondja azt, hogy „gyűlölöm”, csupán előítéletek alapján. Ez rossz, viszont a felfogásával nem tudsz mit kezdeni, neki kell változtatni. Én sem voltam népszerű, én voltam a ”fura fiú". Nos, fura srácok a világban, meg tudjátok csinálni! Te viszont, aki nem az elszenvedőkhöz tartozol, hanem piszkálódsz: nem kéne elfelejtened, hogy mi mindnyájan emberek vagyunk. Nem kéne hagyni, hogy a másiknak fájjon a haragod, mert te elítéled a bőrszíne, szexualitása, testsúlya (stb.) miatt. Nyitni kell a világ felé. Szeretni. Nagy előrelépés lenne, ha megszűnne az életben a gimnázium-effektus. Ember vagy, kezedben a változás lehetősége. Én hiszek benned. Tudom, hogy te jobb lehetsz.”

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek