Starity

Kiszáll új sorozatából Elizabeth Gutiérrez

2012. augusztus 12. 15:03   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindössze két hét telt el az El rostro de la venganza (A bosszú álarca) premiere óta, de Elizabeth helyére máris új embert keresnek. A Huffpost Voces hivatalos forrásból értesült arról, hogy a színésznő augusztus végén fejezi be a forgatásokat.

hirdetés
Kiszáll új sorozatából Elizabeth Gutiérrez

Elizabeth Gutiérrez néhány hete még széles mosollyal ecsetelte, mennyire örül ennek az új kihívásnak, hisz karaktere a kezdetekben ugyan egy rideg és számító modell, egy ponton mégis megváltozik a főhős iránt érzett szerelmének köszönhetően. Sorozatbeli partnere, David Chocarro hatalmas megtiszteltetésnek tartotta, hogy Elizabeth mellett debütálhat első főszerepében és szerette volna megakadályozni, hogy a színésznő ezt a drasztikus lépést válassza. Ugyan Ely már a kezdetekkor kijelentette, hogy a forgatások befejezése után egy időre mellőzi a telenovellákat és inkább az angol nyelvű piacra és a filmezésre koncentrál majd, erre még maguk a készítők sem számítottak.

„Nem tudni, miért hozta meg ezt a döntést. Közölte, hogy személyes körülményei akadályozzák őt abban, hogy továbbra is részt vegyen a projektben. A vezetők próbálták meggyőzni őt, de Elizabeth úgy döntött, augusztus végén befejezi a forgatásokat” – mondta a forrás, aki azt is hozzátette, Gutiérreznek nem volt baja sem a szereposztással, sem a produkcióval. Néhány késést és az abból adódó leállást leszámítva nem voltak problémák, ezt is elnézték neki.

Tehességről, féltékenységről pletykálnak, míg Elizabeth egyetlen ez üggyel kapcsolatos felszólalásában tagadta, hogy párja, William Levy nyomására döntött volna így. Bennfentes információk szerint viszont ez a legvalószínűbb indok.

„William több alkalommal is részt vett a forgatásokon és noha mindenkivel barátságos volt, nagyon komolynak tűnt. Nem volt elégedett azzal, hogy jövendőbelijének szexjelenetei lesznek Daviddal.”

Kiszállása nagy fejtörést okozott a gyártónak, az általa megformált Mariana ugyanis központi szereplő, női fronton rá építették a történetet. Megoldás lehet a karakter kiírása és egy új női hős behozatala, ami elég nagy érvágást jelent az írók számára. A készítők Marlene Favelát szeretnék a helyére, ő viszont nemrég agyvérzéssel került kórházba és még lábadozik, így kérdéses, hogy orvosai engedélyezik-e neki a több hónapig tartó munkát.

Egy megállapodás szerint nem adhatnak ki hivatalos nyilatkozatot a témában, amíg nem találnak megfelelő megoldást.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek