Starity

Megérkezett Melanie Amaro új dala

2012. augusztus 17. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tehetségkutató műsor megnyerése után Melanie gőzerővel nekilátott saját zenei karrierjének. Az 5 millió dolláros szerződés értelmében az énekesnő az Epic Records szárnyai alatt dobja piacra első, debütáló albumát, melyet erre az évre várhatunk.

hirdetés
Megérkezett Melanie Amaro új dala

Már két dalt hallhatott is a közönség, amelyek sajnos nem váltották ki a hozzájuk fűzött reményeket. Az első dal egy feldolgozás, a Respect című dal volt, amely a hangzása miatt mondhatni csalódást okozott a hallgatóságnak.

Melanie ezután úgy döntött, nem a Respect lesz az első dal az albumról, hanem a Don’t Fail Me Now című szerzeményt választja első kislemeznek. Úgy tűnik, hiba volt, hiszen a rajongók nagyon meglepődtek, milyen drasztikus utómunkát végeztek a számon, holott az énekesnőnek hangján nincsen szükség változtatni.

Most azonban egy teljesen új hangzású felvétellel érkezett az énekesnő, bízva abban, hogy helyrehozhatja – az eddigi kevésbé sikeres dalok után –a róla kialakult képet. Egy lassabb dalt adott ki az eddigiek után, melynek címe Love Me Now lett.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek