Kiss Ramóna álma valóra vált
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Míg a Barátok Közt rajongói azon gondolkoztak, mit felel majd Zsófi Miklós ajánlatára, addig a Mátyás téren lakó lányt alakító Ramóna a tengerentúlon pihent párjával.


Ramóna és Richárd, a profi pókerjátékos hónapok óta alkotnak egy párt, és együtt is élnek. Rami állítása szerint ez az utazás megerősítette kapcsolatukat, hiszen egy hónapon keresztül egész nap együtt voltak.
„Életemben először jártam Amerikában, úgyhogy ez egy nagyon-nagyon fantasztikus élmény volt. Egy hónapot töltöttünk kint – nyilatkozta az RTL Klub riporterének. – Voltak kissebb összezördülések, de hol nincsenek” – meséli, de ennek ellenére azt állítja, ez volt élete legromantikusabb utazása.
Ramóna csak kapkodta a fejét a csillogó Las Vegasban, és a pókerversenyek után még volt idejük kirándulni és showműsorokat nézni.
A hazafelé út először New Yorkba vezetett. Három napot töltöttek itt, de a kevés idő ellenére Rami beleszeretett a városba, az utassal pedig valóra vált régi álma. ”Tiszta Szex és New York" - tette hozzá a Barátok Közt sztárja.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.