Starity

Rita Ora szerelmes volt Bruno Marsba

2012. augusztus 17. 20:08   |   Szerző: mayaa.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az angol énekesnő elárulta, hogy még pár évvel ezelőtt teljesen odavolt a szintén énekes Bruno Marsért, sőt még randizgattak is.

hirdetés
Rita Ora szerelmes volt Bruno Marsba

Az egyre sikeresebb brit énekesnő, Rita Ora – akit mostanában a Kardashian-lányok öccsével, Rob Kardashiannel hoznak hírbe – elárulta, hogy évvekkel ezelőtt Bruno Marsba volt belezúgva, amikor még mind a ketten ismeretlen, kezdő zenészek voltak.

A nemrég hajvágáson átesett szőkeség így nyilatkozott erről a német Bravo magazinnak: „Szerelem volt első látásra. 2009-ben találkoztunk először, amikor 18 évesen kezdtem a Roc Nation-nél. Bruno is még ismeretlen volt és én is. Ő írta nekem a dalokat, én meg csak ezt gondoltam magamban: Wow, ő a világ legnagyszerűbb pasija.

A fiatalok kapcsolata ezután komolyabbra fordult, randizgattak, járni kezdtek, majd két év után, tavaly szakítottak, amikor mind a kettőjüknek beindult a szekere, és nem tudtak elég időt fordítani egymásra.

Rita azt is elmondta, hogy bár különváltak útjaik, ettől függetlenül jó viszonyt ápolnak egymással, barátok maradtak. Az azonban mindenképp meglepő, hogy mindkét fél eddig tudta titkolni ezt a kapcsolatot, és csak így évek múlva derült ki, hogy volt köztük valami.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek