Elhunyt Neil Armstorng
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2012. augusztus 25-én 82 évesen érte a halál az amerikai űrhajós és pilótát, Neil Alden Armstrongot - erősítette meg a NASA.
hirdetés
1930. augusztus 5-én született Neil Armstrong az Ohio állambeli Wakaponetaban. 1955-ben szerzett a Purdue University-n repülőmérnöki diplomát. A 60'-as évek elején már repült kísérleti rakétameghajtású gépezetekkel. A koreai háborúban 78 harci bevetése volt pilótaként. 1966-ban már járt a világűrben, 1969-ben pedig kinevezték az Apollo 11 nevű űrhajó parancsnokának, amellyel a NASA űrkutatási központ expediciót indított a Holdra.
Az űrhajó három utasával július 20-án szállt le a Holdon, és Armstong volt az, aki a valaha élt emberek közül legelsőként lépett idegen égitestre. Ezzel az amerikai asztronauta örök időkig beírta magát az emberiség történelmébe, a tőle elhangzó mondattal együtt: „Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek.”
Neil Armstrongot 2012. augusztus 25-én érte a halál, pár héttel a 82. születésnapja után. Egy hónappal a halál beállta előtt koszorúérműtétet végeztek a szívén, kérdéses volt, hogy egyáltalán magához tér-e még a műtét után. A halál hosszú, viselt betegség után családi körökben érte columbusi otthonában.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.
Meglepő dolgot árult el.











