Starity

Drágulnak a mozijegyek

2012. szeptember 06. 14:02   |   Szerző: ophely88

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre többen mennek filmezni a filmfesztiválokra, ami nem tesz jót a nagyobb moziknak, 1993-ban adtak el utoljára ennyire kevés mozijegyet a legnagyobb mozik.

hirdetés
Drágulnak a mozijegyek

Az LA Times magazin megtudta, hogy a mozikban hamarosan emelkedni fog a jegyek ára legalább 20 százalékkal. Az idei év legjobban várt és legtöbbet ígérő filmjei már lementek, az új Batman, Bosszúállók és Ted filmtől várta a megváltást mindenki. Az említett filmek rengeteg pénzt behoztak, de sokkal kevesebben nézték moziban a filmeket mint azt remélték. Ennyire kevés mozijegyet (az aktuális év őszéig) 1993-ban adtak el utoljára, ami gyalázatos végeredménynek számít.

A mozijegyek ára így is borsos, a nagyobb filmstúdiók mégis úgy látják, hogy egy újabb 20%-os emelés talán megoldaná a problémát. A szakemberek nem tudják mi tévők legyenek, hiszen a nagy nevekkel beharangozott filmek, mint például az Emlékmás feldolgozása, Feláldozhatók 2 nem hozott annyit a konyhára, mint vártak, sőt, úgy látják, hogy erőlködéseik feleslegesek, hiába a sok nagy név, a kellő promóció, a belefektetett milliók, ha egyszer a nézők nem ülnek be a mozikba.

Eddig úgy gondolták, hogy a válság és a denveri gyilkosság áll a dolgok hátterében, ám tegnap bombaként robbant a hír hogy a Toronto Nemzetközi Filmfesztivál rekordokat döntött és a többi filmfesztivál is azzal dicsekszik honlapján, hogy növekedik a nézők száma.

A tavalyi év az animációké volt, az hozta a legtöbb pénzt a stúdióknak, idén (idáig) a szuperhősös filmek vezetnek, ám hiába a dollármilliós bevétel, ha kevesebb jegyet vesznek és a nézők szívesebben mennek filmfesztiválokra, ahol ugyanúgy találkozhatnak kedvenceikkel, mint egy egyszerű filmpremieren. A jegyárak növelését rosszkor jelentették be, pont akkor, amikor megjelent a Variety azon cikke, amelyben arról számol be, hogy kilométeres sorok állnak a filmfesztiválok jegypénztárainál.

A nemrég nagyközönség számára is megnyitott Toronto Nemzetközi Filmfesztivál elnöke büszkén jelentette be, hogy 72 ország 289 filmjét mutatják majd be, megnyerve olyan nagy sztárokat, mint Kristen Stewart, Pierce Brosnan, Selena Gomez vagy James Franco, akik mind megjelennek a vörös szőnyegen. A Variety egy pöpec díjátadóhoz hasonlítja a vörös szőnyeges bevonulást, ami nagy sikert arat nem csak a fotósoknál, de a rajongóknál is, hiszen talán az Oscar-díjátadón sincsen ennyi színész. Elemzéseik szerint a rajongók nem tudnak várni, míg kedvencük filmje megjelenik a mozikban, ezért választják inkább a filmfesztiválokat. A nagyobb mozik több éve próbálnak független alkotásokat vetíteni, art mozikat üzemeltetni, de egyiket sem éri meg.

A tíznapig tartó fesztiválon 289 film kerül bemutatásra, ezzel valóban nehéz lenne felvenni a versenyt. Megtekinthetőek olyan filmek, mint a The Place Beyond the Pines Ryan Goslinggal, Looper vagy az Argo. A filmfesztiválok eredetileg azzal a céllal jöttek létre, hogy megünnepeljék a filmeket és rendezőiket, valamint minden ország bemutathassa filmjeit, eladhassa annak jogait, egy ideje azonban annyira megcsappant a független és kisebb büdzsés filmek iránt érdeklődő szakemberek száma, hogy a termekben bőven akad hely. Az eddig érdeklődő nagyobb stúdiók nem mernek vagy nem akarnak belefogni, ezért többnyire európai országok, Kanada és Dél Amerika szakemberei jelennek meg, sajnos ők is elég kevesen, ám a termek így soha nem üresek.

Tavaly óta utazási irodák specializálódtak arra, hogy a nagyobb filmfesztiválra érkezőknek segítsenek az utazásban, és úgy tűnik hogy virágzik az üzlet, míg a nagyobb mozik kénytelenek jegyárakat emelni világszerte, amelynek értelmében nemcsak az IMAX, mindenféle mozi emeli az árakat, függetlenül attól hogy 3D-s filmről van-e szó vagy sem. Hogy hazánkban ez az emelés mikor jelenik meg az árakban, egyelőre kérdéses.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek