Starity

Megjelent Medina új klipje

2012. szeptember 07. 08:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megjelent az utóbbi hetekben várva-várt kisfilm, a Happening. Medina ma tette közzé a Youtube-on és a Vimeo-n.

hirdetés
Megjelent Medina új klipje

Mint ahogyan azt egy hónapja írtuk, elkezdődött a Happening című dal klipjének forgatása, és most végre meg is jelent teljes valójában. A két főszereplő – az énekesnő mellett – Camilla Luhnmann és Henrik Fallenius, és az „eredeti” dán dal kisfilmjétől, a Kl. 10-től sem tér el sokban, hiszen ismét egy szerelmi háromszögről szól, ám ezúttal más helyszíneken játszódik a történet.

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik dal lesz a következő klip alapanyaga, ám nagy valószínűséggel egy ideig nem forgat Medina, hiszen a hamarosan induló német koncertturnéjára készül, emellett pedig a közeljövőben Amerikában is tiszteletét teszi, ugyanis több helyre is meghívták fellépni. A következő napokban pedig jótékonykodik, hiszen rendezvényeken és koncerteken viselt ruháitól válik meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek