Starity

Lady Gaga ötször megkerülte a Földet

2010. július 26. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai énekesnő elmúlt egy éve igencsak sűrű volt: világ körüli turnéját bonyolította, közben lemezt készített, és el kellett viselnie a celebek nyugodtnak semmiképpen sem nevezhető életét.

hirdetés
Lady Gaga ötször megkerülte a Földet

Lady Gaga Monster Ball turnéja világszerte nagy sikert aratott, és Budapestre is el fog érni november 7-én, hiszen akkor a Pap László Sportarénában koncertje lesz. Az énekesnő koncertsorozatai 2009. novemberben kezdődtek és azóta a Föld négy kontinensének 78 városába lépett fel. A pop műfaj egyik leghíresebb énekesnője.

Lady Gaga 200 ezer kilométert tett meg repülővel turnéja során, ez a bolygó öt körberepülésének felel meg. 2010 májusában előfordult, hogy az énekesnő egyik nap Németországban, másik nap már New York-ban koncertezett. 1 nappal később már Hollandiában állt színpadra. A turnézás tehát nem leányálom, ezt jelzi az is, hogy a 24 éves popsztár egy idei koncertje előtt ájultan esett össze a kimerültségtől, és el kellett halasztani a fellépést.

2011-ben is folytatódik a Monster Ball turné. Keméy munka, nagyobb siker.

Mit gondoltok Lady Gaga magyar koncertjéről? Ti elmentek?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek