Emma Watson a legveszélyesebb sztár
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy kutatás szerint az ő nevére keresve kaphatunk leginkább vírust az internetről. A listán még olyan nevek szerepelnek, mint Selena Gomez, Megan Fox vagy Shakira.
hirdetés
A számítógépbiztonsággal foglalkozó McAfee újabb kutatást végzett, aminek a lényege, hogy az interneten melyik híresség nevére keresve gyűjthetünk be leginkább valamilyen vírust, azaz ki a legveszélyesebb sztár az interneten.
Kiderült, hogy idén a legtöbb vírust inkább női celebek neve hordozzák. Az első húsz sztár között, mindössze egyetlen férfi van, mégpedig Jimmy Kimmel, a komikus. A legveszélyesebb nő idén a Harry Potter sztárja, Emma Watson lett, nála ugyanis minden nyolcadik linkből egy fertőzött oldalra vezet. Ezzel leszorította Heidi Klumot az első helyről, hisz tavaly ő kapta meg ezt a posztot, viszont idén az első tízbe sincs benne.
A TOP 10-ben olyan nevek kaptak helyet, mint Jessica Biel, Eva Mendes, Selena Gomez, Halle Berry, Megan Fox, Shakira, Cameron Diaz, Salma Hayek és Sofia Vergara. A kutatásban az is kiderült, hogy inkább a zenészek neve hozhat bajt a gépünkre, de az olyan hírek, mint Tom Cruise és Katie Holmes válása vagy Kristen Stewart és Robert Pattinson szappanoperába illő megcsalós botránya kevésbé.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.











