Starity

Klippremier: Ciara — Sorry

2012. szeptember 14. 23:11   |   Szerző: hellorl

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új kisfilm ma debütált az énekesnő Vevo-csatornáján. A Sorry című dal az első kislemez a közelgő új albumról.

hirdetés
Klippremier: Ciara — Sorry

Ciara idén készül kiadni ötödik albumát, a One Woman Armyt. Idő közben kiderült a pontos dátum is, tehát a rajongók december 4-től szerezhetik be a legújabb lemezt. Eddig három dal jelent meg: a Sweat, a Livin’ it up és a Sophmore, melyek feltehetőleg helyet fognak kapni a lemezen.

A kisfilm azonban egy teljesen új dalhoz készült, a Sorry című szerzeményhez. Már augusztus végén bejelentette Ciara, hogy ez lesz az első kislemezdal és ehhez a dalhoz várhatják a rajongók a klipet. A számot egyébként az a Jasper Cameron írta, aki korábban is dolgozott már az énekesnővel, hiszen a Promise című dal is az ő tollából származik. Az inspiráció Ciara egyik volt barátja volt: „A dal egy olyan valakiről szól, akit igazán, tiszta szívemből szerettem” – mondta CiCi.

A kisfilmet Malibún forgatták, Christopher Sims keze alatt, aki többek között Cassie vagy Ne-Yo klipjeiért is felelős. Az énekesnőhöz hűen, érzelmes klip készült a dalhoz, táncelemekkel megfűszerezve. Az album megjelenése előtt, október 8-ától lesz elérhető a második kislemez, Got me good címmel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek