Starity

Új brit tehetség a láthatáron

2012. szeptember 17. 10:10   |   Szerző: lilla1

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptember 6-án került fel az internetre a brit énekesnő, Moya bemutatkozó dala. A lánynak már van zenei előélete, sőt egy albuma is megjelent, de az nem aratott akkora sikert.

hirdetés
Új brit tehetség a láthatáron

Moya 2011 szeptember végén hallatott magáról először, ugyanis ekkor jelent meg első dala a Telling Tales. Később még számos dallal rukkolt elő, melyekhez videóklip is készült, de mint sok sztárnak, az első próbálkozás neki sem sikerült, hiszen 2012 januárjáig megjelent öt dalát, csak pár ezren nézték meg akkori YouTube-csatornáján.

A tehetséges brit lány nem adta fel, 2012 május elején visszatért egy új, kissé retrósabb stílussal és megjelent új dala a Lost and Found. Igaz nem hozta meg számára ez sem a várva-várt sikert, de elkészült a dalhoz a videóklip, melyet már az előzőkhöz képest kicsit többen, hatezren néztek meg. Ezt követően megjelent első albuma, amely szintén a Lost and Found címet kapta és 11 dal található, köztük a címadó.

A nagy áttörés egészen 2012 szeptemberéig váratott magára, a hónap elején Moya a híres előadóknak kijáró saját VEVO-csatornát kapott. Ide került fel szeptember hatodik napján a Making Me Fall kisfilmje. A dal már ismert lehet azok számára, akik korábban is ismerték Moyat, mert megtalálható a Loast and Found című bemutatkozó albumán. A fülbemászó dalt egy hét alatt több, mint 200 ezren nézték meg és a brit lányra még Perez Hilton is felfigyelt.

Most, hogy a világon egyre többen megismerték, már csak Moyan múlik, hogy igazi nagy sztár válik belőle, vagy eltűnik a süllyesztőben és egyslágeres előadóként él tovább a köztudatban. Egy biztos, a Making Ma Fall már most nagy sláger lett, valószínüleg még hallani fogunk még a 21 éves brit énekesnőről.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek