Debütált a NemKamu
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szeptember 15-én debütált a NemKamu névre keresztelt balassagyarmati hip-hop zenekar.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
![Debütált a NemKamu Debütált a NemKamu](/images/articles/800x600/debutalt-a-nemkamu-09190831.jpg)
Szeptember 15-én, szombaton este a balassagyarmati Rock Táncház (Madách Mozi) színpadán debütált a NemKamu névre keresztelt zenekar. A formáció hivatalosan augusztus 27-én alakult – a dátum az első négyfős zenekari próbát takarja.
Az együttes frontembere Röffler Ferenc, alias Raffla, akinek már van önálló videoklipje és tavaly megjelent az Óesté EP című lemeze is. A dobok mögött Puruczi Gábor (Puru) ül. A basszusgitáros Csikány Péter, a gitáros pedig Kis Balázs.
A fél órás koncert alatt két Raffla szám hangzott el élő zenekarral, valamint először hallhatott a közönség saját NemKamu dalokat. A maroknyi közönség élvezte a fellépést. A kis létszám ellenére nagyszerű hangulat kerekedett. Raffla a koncert alatt azt is elárulta, hogy hamarosan várható önálló videoklipje Rabszolgasirató 2 címmel, ami ígérete szerint sokkal komolyabb lesz, mint elődje. Előre láthatóan a klip októberben jelenik majd meg. Addig is itt a Rabszolgasirató:
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.