Starity

Geszti: „Káromkodásból csak putrit lehet építeni”

2012. szeptember 24. 08:08   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szombati X-Faktor nem maradt botrány nélkül, ezúttal két, magukat komoly tehetséggel megáldott rappernek gondoló fiatal srác szólt be a mentoroknak a kulisszák mögött.

hirdetés
Geszti: „Káromkodásból csak putrit lehet építeni”
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Az X-Faktor legutóbbi adásában két fiú verte ki a biztosítékot. Wéber Dániel és Kito Canaday már a bemutatkozó monológjukban a Csillag Születikből megismert Plazmát kezdték fikázni, és magukat sokkal tehetségesebbnek beállítani. Ám miután lezavarták őket a kizárólag káromkodásból álló produkciójukkal a színpadról, nem hagyták szó nélkül a történteket.

„Ez nem jött át annyira, ezt látom, és ezt elfogadom, de akkor is tudok!” – mondták a színpadon állva, majd a kulisszák mögött még nagyobb szájuk volt: „Csinálunk egy lemezt aztán szétoltjuk ezeket a f...okat, csöves Feró..., majd felfigyelnek ránk a producerek, akik értenek ehhez!”

A négy mentor már nem hallhatta, mit beszélnek róluk a hátuk mögött, de miután megnézték az adást, megdöbbenve hallgatták a srácokat.

hirdetés

„Suttyóságból nem lehet várat emelni. Nekünk az a felelősségünk, hogy valódi tehetségeket juttassunk tovább, és ne olyanokat, akik mondjuk csak ritmusra káromkodnak. Tudom, hogy bizonyos rapágazatokban ez bevett forma, de inkább maradjon ott, ahová való, a kocsmában. Az ilyen tartalmatlan káromkodás rendszerint a mondanivaló hiányát és az ötlettelenséget próbálja pótolni. Akárcsak az, ha valaki vetkőzik, és így próbálja érdekessé tenni magát. Nemrég írtam is egy dalt, amely éppen az ilyen trollkodásról szól, amilyet ezek a fickók is toltak. Hozzáteszem: a mintákat a közéletből áradó bunkóságból is veszik. Nem csoda, hogy így adják ki a dühüket, verbális agresszióval dolgozva fel a frusztrációjukat. Amilyen pusztító a társadalomban, olyan lenne itt is, ha hagynánk. De nem! Indulat helyett gondolat kell. Káromkodásból csak putrit lehet építeni, nem katedrálist” – magyarázta a Blikknek hosszasan Geszti Péter.

Keresztest általában nem érdeklik az ilyen beszólások, de azt elmondta, óriási szereptévesztésben vannak ezek fiúk, és a reakcióikból arra következtet, hogy nem volt gyerekszobájuk.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek