Starity

Chris Brown Nicole Scherzingerrel kavar

2012. szeptember 27. 07:07   |   Szerző: edyna16

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy látszik, Rihanna és Karrueche Tran már a múlté, most Nicole Scherzingerrel kavar az énekes.

hirdetés
Chris Brown Nicole Scherzingerrel kavar

A pletykák szerint Rihanna és Chris Brown újra egymásra találhatnak, miután az énekes szakított barátnőjével, a modell Karrueche Trannel. Viszont most a fotók mindent bizonyítanak, ugyanis Rihanna a képben sincs, miközben a Pussycat Dolls énekesnője annál inkább.

A párocskát a héten szúrták ki egy klubban, miközben a táncparketten igen közel kerültek egymáshoz, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint akik nem akarják élvezni egymás társaságát.

„A sztárpár egymásnak simulva táncolt egy ideig, majd Chris magához húzta a lányt. Nicole Chris vállára tette a kezét, majd csókolózni kezdtek” – mondja az egyik szemtanú.

Brown 2011 közepétől volt együtt barátnőjével, de állítólag szakítottak. Ezt a modell múlt heti tweetje támasztja alá, amiben ezt írta: „Vége.”

Eközben az énekesnő viszont még mindig együtt van a Forma 1-es Lewis Hamiltonnal, legalábbis nem tudunk róla, hogy vége lenne a kapcsolatuknak.


Fotók: X17Online.com

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek