William Levy oltár elé vezeti kedvesét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
William Levy és Elizabeth Gutiérrez már évek óta egy párt alkot, de a házasság eddig még nem került szóba. Most azonban a sármos színész kisfia segítségével kérte meg párja kezét.
hirdetés
Williamet és szerelmét eddig mindenütt úgy emlegették mintha házasok lennének. Pedig eddig még hivatalosan nem erősítették meg a kapcsolatukat. William talán úgy gondolta, négy éves kisfiúk Christopher, és nemrég megszületett Kailey nevű kislányuk miatt jobb lenne ha hivatalossá tennék szerelmüket.
William a lehető legromantikusabb módon kérte meg Elizabeth kezét.
Egyes hírek szerint miközben Liz a Telemundo stúdiójában forgatta legújabb novelláját, kapott egy gyönyörű csokrot, benne egy üzenettel: "Szeretlek". Mikor hazaért, a lakás tele volt gyertyákkal és egy virágokkal kijelölt úttal ami Elizabeth szobájában ért véget. Mikor kinyitotta az ajtót ott várt rá kisfia Christopher kezében egy dobozzal. A dobozban nem gyűrű volt hanem egy kis papír amin ez állt: " Szeretlek! Hozzám jössz feleségül?"
Az újdonsült jegyespárnak nagyon sok boldogságot kívánunk, reméljük mindig ilyen boldogok lesznek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.













