Megünnepli házassági évfordulóját Katy Perry
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő ahelyett, hogy összetörne a közelgő évforduló kapcsán, hatalmas partit csap válásának tiszteletére.
hirdetés
A Part of Me énekesnője, akinek a válását hivatalosan júliusban mondták ki, október huszonharmadikán ünnepelné második házassági évfordulóját Russell Branddel. Ahelyett, hogy a dátum letargiába taszítaná, óriási bulit tervez, hogy megünnepelje, hivatalosan is szingli és huszonnyolc éves.
A hírről a The Sun magazin tudósított először: „Hetekig rettegett 23-ától, most azonban úgy gondolja, ideje pozitív emlékké kovácsolnia. Két nappal később lesz a születésnapja, és a legkevésbé sem szeretné szentimentális hangulatban eltölteni azt a hetet.”
Források szerint a barátai tanácsolták, bulizzanak Las Vegasban, ám Katy egy visszafogottabb házibulira gondolt. Eldöntötte, ún. váláspartinak nevezi el az eseményt, és azt fogja csinálni, amit szeret, és azokkal, akiket szeret.
Katy és Russell egy romantikus ceremónia során kötötték össze életüket, de 14 hónap után bejelentették házasságuk felbontását. Az énekesnő jelenleg John Mayerrel randizgat, míg a komikust egy sor különféle hölggyel hozták kapcsolatba.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.













