Starity

Ronnie Radke-t újra letartóztatták

2012. október 06. 21:09   |   Szerző: AngelFace

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ez alkalommal a letartóztatás oka az volt, hogy két rajongó is megsérült, mikor az elmúlt hétvégén a New Jersey-i FestEVIL at Six Flags Great Adventure koncerten több mikrofon állványt is a közönség sorai közé hajított.

hirdetés
Ronnie Radke-t újra letartóztatták

Az egyik áldozat egy 16 éves lány, akit kórházba szállítottak kezelésre, miután fejen találta az egyik állvány. A másik személy egy 24 éves férfi, akit a helyszínen elláttak. Radke-t egyszerű és súlyos testi sértéssel vádolták. A jelentésben az áll, hogy 25 ezer dollár óvadék ellenében engedék ki.

Ennek az incidensnek következtében, a Six Flags Great Adventure betiltott minden jövőbeni metállal kapcsolatos koncertet a parkban. Kristin Siebenicher, a park szóvivője a következőket mondta: „Ez a fellépő teljesen felelőtlen. Teljesen figyelmen kívül hagyta a rajongói biztonságát. A tettei teljességgel elfogathatatlanok voltak. Ez nem az a fajta szórakozás, amit mi gyártani akarunk.”

Mint említettük, nem ez volt Radke első letartóztatása. 2006 májusában belekeveredett egy verekedésbe, amiért ötéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Las Vegasban, melyből 2 és fél évet töltött börtönben, miután megszegte a próbaidejét azzal, hogy nem ment el egy tiszttel való találkozóra.

A Falling In Reverse várhatóan jövő héten folytatja turnéját, Portlandben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek