Starity

Cee Lo és Xtina közös karácsonyi ajándéka

2012. október 04. 08:08   |   Szerző: katara

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két énekes ezúttal egy, az ünnepekre szánt duettel kedveskedik a rajongóknak, illetve azoknak, akik a bensőséges hangulatú dallamokat favorizálják a zöld fenyő ünnepén.

hirdetés
Cee Lo és Xtina közös karácsonyi ajándéka

Korábban az interneten olvasni lehetett arról, hogy Cee Lo Green már javában gyúr az ünnepekre, és a tőle megszokott hangzásvilágot ezúttal felváltja a klasszikusok iránt érzett tisztelete és odaadása. Saját bevallása szerint a felvételeket a meghittség és ünnepélyesség jellemzi, egyszersmind személyiségének érzékenyebb oldalát is meg tudja mutatni a dalokon keresztül.

A szóban forgó duett a Baby, It’s Cold Outside nevezetű amerikai sláger, melyet Frank Loesser írt 1944-ben. A dalt először feleségével, Lynn Garlanddal közösen adták elő saját házavató partijukon, finoman jelezve barátaiknak, hogy az összejövetel hamarosan véget ér.

Frank kifejezetten a téli hónapokra szánta szerzeményét, és eleinte ezt a szerepet is töltötte be a rádiócsatornákon, kisebb-nagyobb színpadi műsorokban, de miután egyre több feldolgozás készült belőle, kinőtte ezt az időszakot, és az év bármely szakában megállta a helyét.

Öt évvel később, 49-ben, az MGM felkereste a házaspárt azzal a szándékkal, hogy megvennék a dal szerzői jogait egy készülő filmjükhöz. Loesser aláírta a szerződést, aminek következtében Lynn nagyon megharagudott rá, úgy érezte, elárulta azzal, hogy közös dalukat áruba bocsátotta.

Még ez év júniusában a mozikba került a Neptune’s Daughter című romantikus vígjáték, melyben kétszer is elhangzik ez a párbeszéden alapuló ének: először Ricardo Montalban és Esther Williams, majd Red Skelton és Betty Garret előadásában.

Ha viszont ezután meghallgatjuk Cee Lo és Christina verzióját, tisztán kivehető, hogy ők a szerző elképzeléseihez hűek maradtak, ugyanis ez a kissé swinges, bluesos árnyalatú hangzás akkoriban igencsak elterjedt és közkedvelt volt.

Mr. Green lemeze a bejelentések szerint már e hónap 30-án teljes egészében megjelenik, s feltehetően az iTunes-csatornákon is elérhető lesz a letöltés kedvelőinek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek