Új dallal jelentkezik a The Pretty Reckless
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban világot látott a The Pretty Reckless legújabb dala, az Only You, amelyet először a Frankenweenie: Ebcsont beforr című film keretei között hallhattuk.
hirdetés
A The Pretty Reckless hatalmas sikernek örvendett, mikor megjelent debütáló albumuk, a Light Me Up, majd 2012-ben egy EP lemezt dobtak piacra, Hit Me Like a Man címmel. Azóta nem igen hallatott magáról a banda, legfeljebb frontasszonyuk, Taylor Momsen botrányaitól volt hangos a sajtó. Ezúttal talán fordulhat a kocka, ugyanis felkerült a világhálóra legújabb daluk, az Only You.
A számot eredetileg a Frankenweenie: Ebcsont beforr című animációs horrorhoz készítették, melynek premierjét szeptember 24-én bonyolították le Hollywoodban. A Tim Burton által rendezett film egyébként 2013-ban hozzánk is elérkezik, ám szerencsére a dalra nem kellett addig várni.
Egy esetleges új albumról, illetve EP lemezről egyelőre nincs hivatalos információ, mindössze annyit tudni, az együttes tagjai jelenleg is stúdióban töltik napjaikat és új dalokat vesznek fel. Talán hamarosan új klippel lepik meg rajongóikat?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











