Starity

Ashley Greene egyáltalán nem változott

2012. október 16. 19:07   |   Szerző: edyna16

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkonyat hírhedt színésznője azt vallja, hogy semmiben nem változott meg azóta, mióta ilyen felkapott lett. Az amerikai Marie Claire magazinban gyönyörű képek jelentek meg róla, de elmondott pár dolgot magáról is.

hirdetés
Ashley Greene egyáltalán nem változott

„Nagyon nehéz volt a nulláról százra ugrani, de az is ugyanolyan nehézséget okozott, hogy ezután beszéljek a barátaimmal, mert nem akartam bunkónak tűnni.”

„Miután kijött a film, sok ember azt mondta: »megváltoztál«, és én erre csak ennyit feleltem: »Nem változtam meg haver, a te véleményed változott rólam, mióta ezen a filmen dolgozom.« A szüleim mindenképp a tudtomra adták volna, ha ez így lenne” – mondta a magazinnak a gyönyörű színésznő.

Ashley két témáról beszélt még a Marie Claire-nek. Az egyik a randizás, és a barátok, de kitért arra is, hogy milyen első osztályon utazni. „Egyszer itt vagyok, egyszer ott. Ez az oka annak, hogy nagyon sok kapcsolatom múlandó. Könnyen kiderül, ha három hónapig vagyok távol, hogy kik az önző barátok. Elmész egy pár randira, aztán megszakad az egész egy film miatt. És ha ezt nem bírja ki a kapcsolat, akkor már nem is elég komoly.”

„Amikor vége lett ennek az egésznek, nagyon nehéz volt repülnöm. Nem a pénz miatt, hogy első osztályú jegyet kell vennem, hanem egészen másért. Szerencsés vagyok, mert az apukám úgy nevelt, hogy tudjak takarékoskodni és spórolni. Ez igazán fontos nekem, hiszen így tudom, hogy nem kell elfogadnom mindenféle színészi munkát két vagy három évre, mert így is tudom vezetni a háztartást, fizetni az autóm, és kaját venni a kutyáimnak.”


Ashley Greene a novemberi Marie Claire számában

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek