Penész végzett Brittany Murphyvel?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Brittany Murphy és férje, Simon Monjack halálát is ugyanaz a kór okozta, ami nem más, mint a tüdőgyulladás. Az amerikai hatóságok pedig most kezdik csak igazán felgöngyölíteni az ügyet.
hirdetés
Tavaly decemberben hunyt el a tehetséges, fiatal színésznő, Brittany Murphy. Mindenki drog és gyógyszertúladagolásra gondolt. Idén áprilisban azonban férje is követte őt a túlvilágra. Az amerikai hatóságoknak pedig kezdett érdekessé válni a dolog.
A tmz.com internetes portál nyílvánosságra hozta a rendőrségi aktákat, miszerint a házaspár halála nem lehetett véletlen. Kiderült, hogy Murphyék Los Angeles-i házában talált penész okozta mindkettőjüknél a súlyos tüdőbajt. A rendőrség az amerikai egészégyügyi hivatal szakvéleményét is kikérte.
Amennyiben kiderül, hogy a tragédiához a penész elszaporodása vezetetett, akkor az eset már nem természetes halálnak számít, hanem gondatlanságból elkövetett emberölésnek. Az ügy felgöngyölítése nagyban köszönhető Brittany édesanyjának, aki a mai napig nem hiszi el azt a feltételezést, hogy lánya túladagolta volna magát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











