Új előzetes a Nightwish-filmhez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A csapat a tavalyi évben jelentette be az új albumot, nem sokkal később azt, hogy film is készül belőle. Ehhez kapták meg a rajongók a második trailert tegnapelőtt este.
hirdetés
A finn szimfónikus metálbanda legutóbbi, Imaginaerum című albuma világsiker lett, több országban arany- és platinalemez minősítést ért el. Alig néhány napja fejeződött be a világ körüli turnéjuk, melynek utolsó néhány állomásán énekesnőjük, Anette Olzon már nem volt a bandában, helyére a holland, szintén a metál-szcénában mozgó Floor Jansen került be – egyelőre ideiglenesen. Azonban ez sem akadályozta meg őket a turné sikeres befejezésében, sem a film megjelentetésében.
Tegnapelőtt este hozták ugyanis nyilvánosságra a produkció második előzetesét, ami ezúttal kicsit hosszabbra sikerült, mint az április végén megjelent videó. A kisfilm ízleítőt ad a csodálatos fantáziavilágból, melynek háttérzenéje természetesen az albumon hallható dalok lesznek. Már magában az előzetesben is felcsendül két részlet ezekből, először a finn nyelvű Taikatalvi intrója, majd a Last Ride Of The Day, jelképezve a filmben is szereplő utazás véglegességét. A trailerben több jelenetet is láthatunk a Storytime klipjéből, mely az album egyik első előfutára volt tavaly ősszel.
A film egy öreg dalszerzőről szól, aki a halálos ágyán tesz egy utazást a saját elméjébe, egészen kisfiúként, hogy megmentse az emlékeit és a dalokat, amiket valaha írt. Ebben a leghűségesebb segítője egy képzeletbeli barátja kisfiú korából, illetve a múltjának az alakjai, többek között Gem, a lánya.
A projektet november végén fogják bemutatni a Helsinkiben található Hartwall Arénában, egy koncert kíséretében – ez Finnország legnagyszabásúbb filmbemutatójának ígérkezik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Nem zavartatták magukat.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Elárulta, miért döntött így.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.











