Starity

Kozsó perelné Lady Gagát

2012. október 18. 17:05   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kozsó állítása szerint már 1992-ben megírta azt a dallamot, amely Lady Gaga Paparazzi című slágerében is felfedezhető. A feldúlt zenész annyira komolyan gondolja a dolgot, hogy akár perre is menne érdekei érvényesítéséért.

hirdetés
Kozsó perelné Lady Gagát
Fotó: http://amokfutok.hu

Kozsó a hír24.hu-n tette közzé elképesztő állításait: a portálnak adott nyilatkozatában nem kevesebbel vádolja meg Lady Gagát, minthogy a világsztár tőle nyúlta le Paparazzi című dalának dallamát.

Kozsó úgy véli, hogy a világslágerré vált szám fő dallama teljesen megegyezik egy általa 1992-ben megírt Ámokfutók daléval, ami egyébként akkora ritkaság számba megy, hogy a lemezre fel sem került, csak koncerteken adták elő. Mivel az akkor hat esztendős Gaga inkább az általános iskola 1. osztályában és nem egy Ámokfutók koncerten csápolt, felmerülhet a kérdés, hogy vajon hogyan juthatott el hozzá Kozsó munkája? A zenész szerint Gaga szerzői az interneten akadtak rá a dalra. Hogy konkrétan melyikről van szó, azt nem volt hajlandó elárulni, mivel az ügyet átadta amerikai menedzsmentjének, akik most próbálnak egyeztetni az énekesnő képviselőivel.

Az énekes egyébként nem hanyagságból nem kereste meg eddig a világsztárt: „Bár nagyon megfogott a művésznő személyisége, nem követem nyomon a zenei munkásságát, ezért nem tűnt fel eddig a dolog. Azonnal lementem hídba, amikor szembesültem azzal, hogy az én dallamaim jelentek meg a Paparazziban. Annak ellenére, hogy büszkeséggel tölt el, miszerint egy világsztár használja az ötletemet, ez egy súlyosan plágiumgyanús ügy” - mondta az Ámokfutók egykori frontembere, aki annyira beleszeretett régi-új dalába, hogy úgy döntött, függetlenül az ügy kimenetelétől hivatalosan is kiadja.

Kozsó szeretne peren kívül megegyezni az énekesnővel, ám ha erre nem lesz esély, akkor bíróság előtt kívánja megvédeni szerzői jogait.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek