Klippremier: Rita Ora — Shine Ya Light
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ORA című album harmadik kislemezes dalához készült klip végre napvilágot látott.
hirdetés
Rita debütáló albuma, az ORA augusztus 27-én jelent meg. Hazájában igen hamar meg is szerezte az első helyet az albumlistákon. Az énekesnő a lemeze sikerei után egyre nagyobb ismeretségre tesz szert a tengerentúlon is.
A harmadik kislemez a How We Do és az R.I.P után a Shine Ya Light lett, amely hivatalosan november 25-étől érhető el digitálisan.
A dalhoz készült klipet már szeptemberben elkezdték forgatni, azonban csak ma került fel a videómegosztóra. A kisfilm különlegessége, hogy Koszovóban forgatták, pontosabban Rita szülővárosában, Pristinában.
A forgatásokkal kapcsolatban Rita igen lelkesen beszélt szülővárosáról: „El sem tudjátok képzelni, hogy ez nekem mennyit jelent. Ez az egyetlen hely, ahol mindenképpen szerettem volna klipet forgatni.” A videóban egyébként Rita helybéli rajongói szerepelnek, akik rengeteg szeretettel árasztották el az énekesnőt a forgatások alatt.
A dalt november 4-én fogja élőben előadni az énekesnő a brit X Factor színpadán.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Nem örülnek a rajongók.
Új fotók is érkeztek.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Meglepő választás az énekesnőtől.











