Megjelent Cher kislemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az elmúlt három hét folyamán folyamatosan szivárogtattak ki részleteket Cher közelgő, 26. stúdióalbumának első kislemezéből. Sajnos (vagy nem) az egész dal kiszivárgott nemrég, így a Warner és Cher a lehető leggyorsabban reagálva, helyi idő szerint hajnali 5 körül kiadta az új dalt.


Cher 26. studióalbumának felvételei már tavasz végétől zajlanak javában, augusztusra már megtudtuk, hogy van is neve a lemeznek, illetve ki lett választva a vezető kislemez. A pontos kiadás novemberre lett tervezve, majd a kisebb szivárgások miatt januárra lett tolva. Végül pedig a novemberi teljes illegális megjelenést követően felkerült a világhálóra a teljes, végleges verzió.
Annyi bizonyos, hogy a Woman's Worlddel kapcsolatos háttérmunkákat igen kényesen érintette ez a hirtelen megjelenés. Amerikai kritikusok véleménye szerint nagyon helyes lépés volt ilyen gyorsan reagálni, azonban a tervezett promóciós munkák még nem készek teljesen. Cher a Twitteren jelezte, hogy biztosan nem fog aludni pár éjszakán át, hiszen most előrébb hozták a videoklip forgatását is, illetve a borítókép fotózását is, hiszen a gyors tempó még ezt sem engedte meg: a promókép egy korábbi kiadatlan fotó szerkesztett változata egyszerű felirattal.
A dal viszont nagyon sok pozitív kritikát kapott már, az egyik zenei megosztó portálon fél nap alatt közel 15.000-en hallgatták meg, mostanra pedig a YouTube oldalán is megtalálható. Az erősen táncos, klubbarát dal hétfőtől elérhető a rádiókban, az iTuneson és a világ zenei piacain!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Egy időre jegeli a barátságot.
Váratlan bejelentést tett.