Starity

Búcsúlevelet írt Győzike

2012. november 23. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Meglehetősen morbid képi világú búcsúlevéllel köszön el a nézőktől Gáspár Győző.

hirdetés
Búcsúlevelet írt Győzike
Fotó: RTL Klub

Keserű sorokkal, temetői képekkel búcsúzik a média világától Gáspár Győző – számol be a Hír24. A showman a levélben elsősorban azon búslakodik, hogy kihasználták gyermeki ártatlanságát, amikor ugyanis megjelent a médiában, senki nem figyelmeztette a közszereplés árnyoldalaira.

Győzike a levél tanúsága szerint gyerekkori álmát, a hírnevet szerette volna megvalósítani a szórakoztatóiparon keresztül, ám azzal nem számolt, hogy nemcsak őt, de családját is fenyegetések és mocskolódások fogják érni.

„Úgy kezelnek, mint egy bűnözőt. Leköpnek az utcán, beszólnak, a lányomat még a buszról is le akarták lökni. Nem vagyunk biztonságban, amíg a nyilvánosság előtt zajlik az életünk. Úgy döntöttem, hogy végleg leszámolok ezzel az élettel és kivonulok a médiából. A búcsúlevél is erre vonatkozik. Szeretnék minél előbb eltűnni, és átlagos életet élni anélkül, hogy bárki zaklasson bennünket”- nyilatkozta Győzike a portálnak, és megnyugtatta a kedélyeket, hogy csak a közszerepléstől és nyilvánosságtól búcsúzik, nincsenek öngyilkossági szándékai.

A kikészült idegrendszerű showman azért kapott néhány jó hírt is az elmúlt napokban, hiszen a pénzmosás és csalás gyanújával ellene elrendelt nyomozást vádemelési javaslat nélkül lezárták, mivel kiderült, hogy Győzike milliomos nagymamája minden fillérrel elszámolt az adóhatóságnál, így nem történt bűncselekmény.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek