Starity

Decemberben véget ér a Merlin

2012. november 27. 16:04   |   Szerző: pixie1013

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagy sikerű brit sorozat, a Merlin az ötödik évaddal decemberben véget ér.

hirdetés
Decemberben véget ér a Merlin

Alig pár nappal ezelőtt a BBC bejelentette, hogy a Merlint befejezik a rajongók legnagyobb bánatára. Alig 4 évvel ezelőtt indult útjára a sorozat, amihez akkoriban nem fűztek sok reményt, azonban bebizonyította, hogy igenis helye van a képernyőn, hiszen az évek alatt egyre csak gyarapodott a nézőszáma.

A sorozat vége már régóta a levegőben volt, hiszen a színészek öt évre szerződtek, és az alkotók többször elmondták, hogy jobban szeretnék a csúcson abbahagyni a sorozatot, mintsem 7-8 évadon keresztül húzni a cselekményszálat.

A produkció legfőbb alkotói, Johnny Capps és Julian Murphy a következőket nyilatkozták: „Ez az az évad, amellyel a történet valóban a csúcsra ér. Mindig is úgy éreztük, hogy a legendát öt évadban érdemes elmesélni, látványos fináléval zárva le, amely felvonultatja a sokak által kedvelt történet legismertebb elemit, és elhozza a Camelotért folytatott harc lezárását.

Szeretnénk köszönetet mondani a csodálatos szereplőgárdának és stábnak a professzionalizmusukért és odaadásukért, a BBC-nek, az FME-nek és világszerte összes partnerünknek a hihetetlen támogatásért és bátorításért, amit az elmúlt öt évad során kaptunk. De legfőképp köszönet világszerte a Merlin rendkívüli és hűséges közönségének a karakterek és Camelot világa iránti lelkesedésükért.”

hirdetés

A Merlin-rajongóknak azonban nincs ok a bánatra, hiszen már tervben van egy mozifilm a sorozat mintájára, de hogy ez valóban megvalósul-e, és hogy mikor, azt még az alkotók sem tudják.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek