Rihanna sebességbe kapcsol
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Rihanna legutóbbi albuma, a Rated R tavaly ősszel került a boltok polcaira. Bennfentesek szerint vége a mostani stílusnak, visszatér régi önmagához!
hirdetés
Rihanna populáris, vidám számokkal robbant be a köztudatba, majd 2007-ben az Umbrella slágere a legnagyobb sztárok közé repítette.
2009-es Rated R albuma viszont már a sötétebb oldalt képviseli. Elmondása szerint, a felvételek ideje alatt maga alatt volt, hiszen februárban barátja, Chris Brown kezet emelt rá, illetve a világhálóra is felkerült néhány pikáns fotó az énekesnőről.
"Amikor visszagondolok azokra az időkre, akkor egy önbizalomhiányos lányt látok magam előtt, aki nem találja helyét a világban. Ma már ez megváltozott, felépültem."
Mi több, bennfentesek szerint az énekesnő máris elkezdte legújabb lemezének előmunkálatait. Stílusa visszatér a Good Girl Gone Bad időszakra.
Egy újabb hír: az énekesnő Rated R turnéja áprilisban kezdődik, ahol Amerikában Ke$ha, az Egyesült Királyságban pedig Pixie Lott lesz a vendégelőadó!
Rihanna a turnésorozat után 100%-ig az új dalok felvételén fog dolgozni!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Meglepő dolgot árult el.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











