Starity

Kilép az X Factorból L.A. Reid

2012. december 14. 18:06   |   Szerző: mayaa.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai X Factor idei szezonjának végéhez közeledve az egyik zsűritag, L.A. Reid bejelentette, hogy jövőre már nem láthatjuk a tévéképernyőn, ugyanis kilép a tehetségkutatóból.

hirdetés
Kilép az X Factorból L.A. Reid

Ugyan még csak a második évadánál tart a világ kedvenc tehetségkutatója az Egyesült Államokban, azonban már számtalanszor bejárta a sajtót mind a mentorok mind a versenyzők körüli felhajtás.

Nemrég Demi Lovatóról kezdték azt terjeszteni, hogy talán jövőre már nem láthatjuk, azonban ezek csak feltételezések és pletykák. Viszont egy ember már biztosan nem fog ott ülni 2013-ban a zsűrik székében, mivel L.A Reid nemrég bejelentette hogy kilép az X Factorból.

Az Epic Records lemezkiadó elnöke így nyilatkozott: „Úgy döntöttem, hogy nem fogok visszatérni az X Factorba a következő évben. Egy kicsit elszomorít, de csak egy kicsit. Van egy jól futó cégem és így is már eléggé elhanyagoltam. Szeretem Simont, remek a kapcsolatunk, szórakozunk, beszélgetünk, nevetünk és rossz dolgokat csinálunk együtt. Barátok vagyunk. Ez egy szép kis szünet volt, de most ideje visszamennem dolgozni"

Úgy tűnik, a műsor atyjának, Simon Cowellnek ismét bele kell vágnia a zsűrikeresés bonyodalmaiba és az idei felhajtást elnézve nem lesz könnyű a feladata. Mi mindenesetre kíváncsian várjuk az új mentort L.A. helyett.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek