Klippremier: One Direction — Kiss You
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már korábban tudni lehetett, hogy legújabb kislemezük a Kiss You című daluk lesz, ám a kisfilm csak ma került fel a YouTube-videómegosztóra.
hirdetés
Mondhatni, a tavalyi év a One Direction fiúk éve volt, hiszen pár hónap alatt világhírnevet szereztek maguknak. Ezt mutatja az év végi albumeladási lista is, hiszen Up All Night korongjuk harmadik, míg a Take Me Home „csak” az ötödik helyet foglalhatta el.
Az új album első kislemeze, a Live While We’re Young hatalmas sikereknek örvendett, valamint az Ed Sheeran által írt Little Things is azonnal a rajongók kedvence lett. Legújabb kislemezük, a Kiss You pedig máris megrohamozta a zenei listákat, annak ellenére, hogy a videoklip csak ma került fel a banda VEVO-csatornájára.
A kisfilmet egyébként már néhányan láthatták, ugyanis a Bring Me To 1D esemény keretei között minden országból egy szerencsés rajongó eljuthatott New Yorkba, hogy megnézze fellépésüket, illetve találkozzon a fiúkkal. Itt mutatták be először a videót.
A bandatagok ezúttal sem vették komolyra a figurát, ebben a klipjükben is inkább a bolondozás és a viccelődés van a középpontban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.
Meglepő dolgot árult el.











