Starity

A Dal: megvan a 30 elődöntős dal!

2013. január 10. 14:02   |   Szerző: egon96

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rengeteg dal, tehetségesebbnél tehetségesebb előadók, egy országot megmozgató műsor. Az Euróvízió újra értelmet nyert Magyarországon is.

hirdetés
A Dal: megvan a 30 elődöntős dal!

2012. január 10-ikén, csütörtökön délelőtt az MTVA sajtótájékoztató keretein belül lerántotta a leplet arról a 30 dalról, amelyek versengeni fognak a 2013-as Euróvízión való indulásért.

A sajtótájékoztató első felében fény derült az idei hazai döntő szakmai zsűriére is: Rúzsa Magdi énekes, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, az Eurovíziós Dalfesztiválon tavaly Magyarországot képviselő Compact Disco énekese, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, programigazgató, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető.

Műsorvezetői téren is van változás, a tavalyi kettő helyett idén hárman lesznek: Gundel Takács Gábor mellé csatlakozik Novodomszky Éva és Buda Márton.

Rövid történelmi ismertető után kijelentették a 2013-as nemzeti döntő, azaz A Dal résztvevőit. A résztvevők közt van firss tehetségkutatós, de akad olyan is, aki régóta van a pályán.

Íme a résztvevők listája:

Plastikhead feat. Gáspár Laci – A szeretet él
Puskás Peti – Amíg a tűz ég
The (hated) Tomorrow – Anyáddal
Rácz Gergő – Csak állj mellém
Völgyesi Gabi – Csak te légy
Palcsó Tamás – Ezt látnod kell
Szirtes Edina Mókus – Ha virág lennék
Szabó Ádám – Hadd legyen más!
Vastag Tamás – Holnaptól
Baricz Gergő – Húz
Mrs Columbo – Játszd újra
Egy Másik Zenekar – Katatón dal
Bye Alex – Kedvesem
Éliás Gyula – Mindhalálig várni rád
Kállay-Saunders András – My baby
Keresztes Ildikó – Nem akarok többé játszani
Mohamed Fatima – Nem baj
Background – Neonzöld
Fehér Zoltán – Nincs baj
Gyurcsik Tibor – Örök harc
Rami – Puzzle
Flash Travel – Soha ne add fel az álmaidat
Agárdi Szilvi és Pál Dénes – Szíveddel láss
Burai Krisztián – Született szívtörő
United – Tegnap még más voltál
Brasch Bence – Túl egyszerű
Bogi – Tükörkép
Radics Gigi – Úgy fáj
Janicsák Veca – Új generáció
Polyák Lilla – Valami más

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek