Szakított Jennifer Lawrence és Nicholas Hoult
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nemrég Britney Spears és vőlegénye, most pedig Az éhezők viadala és a Skins sztárjának kapcsolata futott zátonyra.
hirdetés
A népszerű színésznő és szintén színész barátja közel két év együttlét után úgy döntöttek, különválnak. Hogy mi volt a szakítás oka, jelenleg még nem tudni, viszont az In Touch magazin értesülései szerint a két sztár továbbra is közeli barátságot ápol.
„Még fiatalok, és kinőtték egymást. De továbbra is barátok maradnak” – nyilatkozott egy közeli ismerős a lapnak.
A két színész 2011-ben találkozott először az X-Men forgatásán, nem sokkal a film megjelenése után már nyilvánosan is egy párt alkottak. Jennifer azonban korábban is beismerte, nem szeretné, hogy a közönség csupán egy újabb „celeb párként” ismerné őket, bár akármennyire próbálták is, ezt nem sikerült elkerülni.
„Senki sem szeretné, hogy a magánélete a címlapon legyen. Szerintem – és ez csak egy teória – minél jobban próbálod titokban tartani, a média annál jobban akarja nyilvánosságra hozni azt” – nyilatkozott nemrégiben a színésznő.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.













