Starity

Fergie is új albumot készít

2013. január 14. 18:06   |   Szerző: prézli

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Black Eyed Peas énekesnője elárulta, hogy második lemezén dolgozik, azonban még nem tudja, mikorra készül el az új anyag.

hirdetés
Fergie is új albumot készít
Fotó: Martin Schoeller

Úgy tűnik, hogy tovább bővül a 2013-as nagy visszatérők listája, ugyanis Fergie is bejelentette, hogy stúdióba vonult elkészíteni második lemezét.

Az énekesnő 2006-ban jelentette meg debütáló szólóalbumát, a The Dutchesst, amely osztatlan sikert aratott mind a rajongók, mind a kritikusok körében. Három dala is vezette az amerikai kislemezlistát, amely akkor rekordnak számított.

„Jönni fog. Igen, ez egy ígéret, azt viszont még nem tudom, hogy mikor lesz kész. Nem szeretnék elkapkodni semmit. Szeretnék egy olyan albumot összehozni, amely igazi, egységes, és amire büszke lehetek” – nyilatkozta az E!-nek.

A Black Eyed Peas-rajongók a megjelenéséig nem fognak unatkozni, ugyanis Will.I.Am albuma, a #willpower hamarosan a boltok polcaira kerül.


Leghíresebb dala, amely Grammy-jelölést is hozott neki

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek