Szerdán újraindul Marisa és Cristóbal története
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A TV2 után a Fem3 tűzi műsorára a Csoda Manhattanben című telenovellát.
hirdetés
Marisa és Cristóbal szerelmi története most a Fem3-on kezdődik újra, ugyanis a TV2 után ezúttal ez a csatorna mutatja majd be.
A Csoda Manhattanben (Una Maid En Manhattan) a világ több országában óriási sikert aratott, sőt magának a főszereplőnőnek is elismerést hozott, de hazánkban nem igazán ért el átütő sikereket; ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy már kétszer is abbahagyták. Az elejétől fogva dupla részekkel vetítették, majd ez redukálódott egyre, de ennek ellenére is levették a műsorról, 2012. július 20-án pedig végleg abbahagyták.
Talán a Fem3-on nagyobb sikerre tesz szert, akárcsak mint annak idején – a szintén a TV2-től átvett – az Elbűvölő szerelem, hiszen a TV2-vel ellentétben a kifejezetten nők számára készített csatornán végigment.
Január 21-én délelőtt 9.20-kor kezdődik a széria az első résztől, de csütörtöktől 9.05 perctől lesz látható.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











