Starity

Szunai Linda összejött Berkes Olivérrel?

2013. január 24. 18:06   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legújabb hírek szerint a 2011-es Miss World Hungary, Szunai Linda a Voice egyik döntősével, Berkes Olivérrel alkot egy párt.

hirdetés
Szunai Linda összejött Berkes Olivérrel?

A napokban olyan pletyka kapott szárnyra, miszerint Szunai Lindát, a 2012-es szépségkirálynőt gyengéd szálak fűzik Berkes Olivérhez, aki a Voice múlt adásában búcsúzott a versenytől.

Nem Olivér az első a zeneiparban, akivel a média összehozta Szunai Lindát. Korábban SP-vel is hírbe hozták a fiatal modellt, valamint a volt-megasztárossal, Talán Attilával is. Ezek a híresztelések, később kiderült, nem voltak valósak, azonban Linda és Olivér között tényleg kialakulóban van valami.

A fiatal énekes az Aktívnak beszélt arról, hogy hogyan ismerkedett meg Lindával, továbbá azt is elárulta, hogy túl vannak az első randevún, ami elmondása szerint remekül sikerült. Hozzátette azt is, hogy egyre gyakrabban találkoznak, és szeretnék jobban megismerni egymást.

Az énekes még a Voice élő adásai előtt szakított előző barátnőjével, ezért csak óvatosan fogalmazott a 2011-es szépségkirálynőhöz fűződő kapcsolatáról. Elmesélte, hogy kölcsönös szimpátia van kettejük között, és el tudja képzelni, hogy hamarosan komolyabbra fordul a dolog.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek