Új drámasorozat indul Amerikában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A külföldön hamarosan debütál a Rockway, melyben szerepet kapott a színész-énekes Drew Seeley is, sőt rajta kívül még több fiatal színészt is láthatunk.
hirdetés
A Rockway egy teljesen új drámasorozat, amelynek első epizódja idén tavasszal indul. A szereplőgárda igazán színesre sikeredett, hiszen több fiatal kapott benne szerepet. Ez a széria a szerelemről, árulásról és a zenéről fog szólni. Ezzel kapcsolatosan nyilatkozott is a Maxot alakító sztár: „Izgatottan jelentem be, hogy most már biztos, hogy csatlakozom a Rockway szereplőgárdájához. A forgatás idén tavasszal kezdődik. Teljes mértékben drámáról van szó, így lesz benne szerelem és árulás is, sőt rengeteg jó zene is. Ugye, jól hangzik?”
Drew a pilot epizódban kapta meg Max Hayes karakterét, aki egy olyan srác, aki minden lányt meg akar szerezni magának. Mellette még szerepet kapott még a Gazdagok és szépekből is ismert Molly McCook, a Big Time Rush Allisonja, Katie Wallace, az American Idol: The Search for a Superstar egykori fellépője, Katie Stevens, valamint a Teen Wolf – Farkasbőrban sztárja, Stephen Lunsford.
Míg Drew Maxet, addig Molly April Ryant, Katie Wallace Stephanie Hallt, Katie Stevens Carter Allent és Stephen pedig Nick Bradley-t alakítja. Nick egy önelégült, gyerekes srác, aki képtelen felnőni, illetve még lusta is.
A szériához már el is készültek az első fotók, melyeket már meg is lehet tekinteni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Új életet kezdett, és azóta jól van.
Itt a hivatalos előzetes!













