Starity

Nina Dobrev frizurát újított

2013. január 29. 20:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Vámpírnaplók főhősnője új frizurával mutatkozott a 19. Annual Screen Actors Guild Awardson.

hirdetés
Nina Dobrev frizurát újított
Fotó: Patric Shaw/Glamour Magazine USA

Nina Dobrev haja eredetileg göndör, azonban Vámpírnaplók-beli karaktere, Elena néhány kivételes alkalmon kívül folyton szögegyenes frizurával látható, emellett pedig a hétköznapokon és hivatalos megjelenéseken is szívesen nyúl a hajvasalóért, így az egész világ ezzel a hétköznapi hajviselettel ismerte és szokta meg. Most azonban úgy tűnik, egy kis újításra vágyott, ugyanis a minap dicsekedett el a Twitteren azzal, hogy fodrásznál járt és egy kicsit változtatott frizuráján.

A 24 éves színésznőt azonban köti szerződése a The CW sikersorozata miatt, így nem hatalmas váltásra kell gondolni, szóval nem festette haját sem szőkére, sem vörösre, vagy akármilyen másik színre, mindössze fazonján és hosszán alakítottak egy kicsit. Nina a SAG díjátadón jelent meg először új hajkoronájával, ahol igaz, kontyban voltak felfogva tincsei, de oldalfrufruját sikeresen megvillogtatta és a rajongók tetszését egyértelműen elnyerte, mivel a közösségi oldalakon nem nagyon látni olyan kommentet, melyben az állna, hogy rossz döntés volt és egyáltalán nem áll jól neki.

„Oké, imádom az új frizurámat és frufrumat, de 10 évnyi hosszú haj után fogalmam sincs, hogyan csináljam meg magamnak. A frufru teljes munkaidős feladat.” – csiripelte Nina Twitteren.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek