Starity

A Rontó Ralph tarolt a 40. Annie-gálán

2013. február 03. 18:06   |   Szerző: Lindsay019

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap kerültek átadásra az idei Annie-díjak. A gála legnagyobb nyertese a Rontó Ralph lett.

hirdetés
A Rontó Ralph tarolt a 40. Annie-gálán

Idén különleges év érkezett el az Annie időszámításában: negyvenéves lett az animációs filmeket díjazó esemény. A tegnap átadott díjak között meglepően a Walt Disney stúdió meséi taroltak, de természetesen a DreamWorks Animation sem ment haza üres kézzel. A dolog érdekessége, hogy a Disney két éve már bojkottálta a gálát, kivételezésre hivatkozva.

Mindezek fényében az Annie-gála egyébként nem mondható kifejezetten megbízhatónak. Míg 2010-ben a DreamWorks volt a díjátadó fő támogatója – és egyben a legtöbb díjat elnyerő stúdiója is –, addig idén a Disney is beszállt a szponzorok közé, méghozzá a DreamWorksnél nagyobb összeggel. Ez a tény felveti a kérdést, vajon összefüggésben állnak-e a díjak az adományok összegével?

Ettől függetlenül az Annie csapata idén megpróbálta egyenlően elosztani díjait a két stúdió között: míg a Disney csapata (a Pixart is beleértve) 13, addig a DreamWorksé (a Nickelodeonnal egütt) 9 díjat vihetett haza az est során. Lássuk a fontosabb kategóriákat:

Legjobb egész estés animációs film:

  • Merida, a bátor (Pixar Animation Studios)
  • Frankenweenie – Ebcsont beforr (The Walt Disney Studios)
  • Hotel Transylvania (Sony Pictures Animation)
  • ParaNorman (LAIKA/Focus Features)
  • Az öt legenda (DreamWorks Animation)
  • Kalózok! A kétballábas banda (Aardman Animations & Sony Pictures Animation)
  • The Rabbi’s Cat – GKIDS
  • Rontó Ralph – Walt Disney Animation Studios

Kiemelkedő teljesítmény, animációs effektek egész estés animációs filmben:

  • Andrew Nawrot, Joe Gorski, Grant Laker – ‘ParaNorman’ (LAIKA/Focus Features)
  • Andrew Schneider ‘Jégkorszak 4: Vándorló kontinens’ (Blue Sky Studios)
  • Andy Hayes, Carl Hooper, David Lipton – Az öt legenda (DreamWorks Animation)
  • Bill Watral, Chris Chapman, Dave Hale, Keith Klohn, Michael K. O’Brien ‘Merida, a bátor’ (Pixar Animation Studios)
  • Brett Albert – ‘Rontó Ralph’ (Walt Disney Animation Studios)
  • Jihyun Yoon – ‘Madagaszkár 3.’ (DreamWorks Animation)
  • Joel Aron – ‘Star Wars: A klónok háborúja’ (Lucasfilm Animation Ltd.)

Kiemelkedő teljesítmény, rendezés egész estés animációs filmben:

  • Genndy Tartakovsky ‘Hotel Transylvania’ (Sony Pictures Animation)
  • Joann Sfar, Antoine Delesvaux ‘The Rabbi’s Cat (KIDS)
  • Remi Bezancon, Jean-Christophe Lie ‘Zarafa’ (GKIDS)
  • Rich Moore ‘Rontó Ralph’ (Walt Disney Animation Studios)
  • Sam Fell, Chris Butler ‘ParaNorman’ (LAIKA/Focus Feature)

Kiemelkedő teljesítmény, zene egész estés animációs filmben:

  • Alexandre Desplat ‘Az öt legenda’ (DreamWorks Animation)
  • Bruce Retief ‘Adventures in Zambezia’ (Triggerfish)
  • Henry Jackman, Skrillex, Adam Young, Matthew Thiessen, Jamie Houston, Yasushi Akimoto ‘Rontó Ralph’ (Walt Disney Animation Studios)
  • Joel McNeely, Brendan Milburn, Valerie Vigoda ‘Csingiling – A szárnyak titka’ (DisneyToon Studios)
  • John Powell, Adam Schlesinger, Ester Dean ‘Jégkorszak 4: Vándorló kontinens’ (Blue Sky Studios)
  • John Powell, Cinco Paul ‘Lorax’ (Illumination Entertainment)
  • Mark Mothersbaugh ‘Hotel Transylvania’ (Sony Pictures Animation)
  • Patrick Doyle, Mark Andrews, Alex Mandel ‘Merida, a bátor’ (Pixar Animation Studios)

Érdekesség, hogy a Rontó Ralph előtt levetített rövidfilm, a Paperman szintén nyertes lett a legjobb rövid animációs film kategóriában. A jelöltek és nyertesek teljes listája megtekinthetó az Annie-díj hivatalos oldalán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek