Starity

Könyvek a mozivásznon — I. rész

2013. február 15. 15:03   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legújabb cikksorozatunkban olyan regényeket, novellákat mutatunk be, amelyeket megjelenésük után néhány évvel megfilmesítettek.

hirdetés
Könyvek a mozivásznon — I. rész

Mindig is népszerű volt a filmiparban a bestsellerek megfilmesítése. Szerencsére azonban újfent nemcsak a toplistás regényeket, hanem az évtizedek, évszázadok során feledésbe veszett történeteket is újjáélesztik – a könyv- és filmrajongók közös örömére.

Noha az eredmény néha nem túl kielégítő, akadnak bőven olyanok, akik merik állítani, egyes filmek hozzák a könyvek színvonalát, sőt, meg is haladják azt. Cikkünkben ezúttal nyolc olyan filmet mutatunk be, amelyet könyvek ihlettek.

Ian McEwan: Vágy és vezeklés (Atonement)

A szerző könyve először 2001-ben jelent meg, s munkáinak egyik legkiemelkedőbb darabjaként tartják számon, a Time magazin a 100 legjobb könyv közé sorolta. A történet rendkívül összetett: egy 13 éves kislány, Briony meglesi nővérét, amint a náluk dolgozó kertész előtt levetkőzik, és a Tallis-ház szökőkútjába merül. A gyermeki szeme kiszínezi a valóságot, és egy balul sikerült családi vacsora során olyan döntést hoz, amely megváltoztatja mindenki életét.

2007-ben Joe Wright rendezésével készült belőle film, ami világsiker lett. A filmzenéért Oscar-díjat kapott Mario Darianelli, a BAFTA-n és a Golden Globe-on legjobb filmnek választották, de számos más díjátadón tarolt, valamint ismertséget hozott a főszereplőknek: Keira Knightley-nak, James McAvoynak és Saoirse Ronannak.

Susanna Kaysen: Észvesztő (Girl, Interrupted)

A Girl, Interrupted egy 1993-ban publikált novella, amelyet az amerikai szerző, Susanna Kaysen írt saját élményei alapján. Az 1960-as években pszichiátriai kezelésre szorult, miután megpróbálta magát túladagolni fájdalomcsillapító tablettákkal. A lányt személyiségzavarral diagnosztizálták, és a mindössze néhány hetes kezelésből 18 hónapnyi lett.

1999-ben a novellát megfilmesítették Winona Ryder és Angelina Jolie főszereplésével, de még a legfontosabb dolgokban is eltér a könyvtől. A James Mangold-rendezte dráma vegyes fogadtatásban részesült a kritikusoktól, de Jolie Oscar-díjat nyert a legjobb női mellékszereplő kategóriában, sőt, Golden Globe-bal és a Screen Actors Guild-gálán is jutalmazták. Ennek ellenére a mű írója, Kaysen nyíltan kijelentette, utálja a filmet.

Charlotte Brontë: Jane Eyre

1847. október 16-án publikálták a Smith, Elder & Co. gondozásában, Londonban, az első amerikai kiadás pedig a Harper & Brothers keze közül került a boltokba. A szerző Currerr Bell néven jelentette meg először, de A loowoodi árva címmel is publikálva lett. A Jane Eyre a főszereplő érzelmeit, tapasztalatait mutatja be, ahogyan belenő a felnőttek világába, továbbá prezentálja szerelmét Mr. Rochester iránt. Az irodalom egyik legkiemelkedőbb regényeként tartják számon, a Brontë testvérek pedig a legkedveltebb szerzők között állnak.

Számos feldolgozás, újradolgozás készült a könyvből, 1943-ban, 1970-ben, 1983-ban és 1996-ban is jelent meg többek között filmváltozat, a legutóbbi remake 2011-ben készült el, amelyben Mia Wasikowska és Michael Fassbender alakította a főszerepeket. A kétórás drámát egy Oscarra jelölték, de a többi díjátadón is többnyire csak a jelmeztervezést ismerték el, ennek ellenére Miának meghozta a hírnevet.

Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai (The Notebook)

A The Notebook egy 1996-ban megjelent romantikus regény, melyet az amerikai Nicholas Sparks írt – igaz történet alapján. Ez a szerző első publikált könyve, 1994-ben, hat hónap alatt született meg, már az első héten a The New York Times bestseller listájára került, és több mint egy évig a legkeresettebb példányok között szerepelt. Egy interjúban Sparks elmondta, felesége nagyszülei ihlették a regényt, akik több mint hatvan éve voltak házasok, mikor megismerte őket.

2004-ben készült el a filmváltozata, amelyet Nick Cassavetes rendezett, Ryan Gosling és Rachel McAdams alakították a főszereplőket, akik az 1940-es évek elején szerelembe estek. A film nagyszerűen nyitott a mozipénztáraknál, nyolc díjat nyert a Teen Choice Awardson, továbbá számos díjátadón győzedelmeskedett.

David Nicholls: Egy nap (One Day)

David Nicholls regényét 2009-ben publikálták, mindegyik fejezetben bemutatja, a két fiatal barát, Dexter és Emma hogyan töltik a St. Swithin-napot július 15-én – húsz éven keresztül. Rengeteg pozitív kritikával illették, majd a sikerre való tekintettel forgatókönyv is készült belőle, amelyet maga Sparks írt. Ennek tudható be, hogy a film nem tér el a könyvváltozattól annyira, mint mondjuk az Észvesztő esetében.

One Day címmel került a mozikba 2011 augusztusában Jim Sturgess és Anne Hathaway főszereplésével. A színésznő akcentusát erősen bírálták, a BBC Radio szerint „néha skót, néha New York-i, egyszerűen nem tudsz dönteni.” Számos negatív kritikát kapott továbbá, a Los Angeles Times „szívszorító csalódás”-nak nevezte.

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései (The Perks of Being a Wallflower)

Az amerikai író regényét 1999. február elsején publikálták elsőízben. A történetet egy tinédzser narrálja, aki különféle jelenetet ír le az életéből egy ismeretlen személynek levélformában, akit személyesen nem ismer. Pittsburgh kertvárosában járunk, a korai 90-es években, így említést kap benne számos alternatív stílusú dal és együttes – The Smiths, David Bowie -, valamint elismert és kedvelt klasszikus könyvek is, mint a Ne bántsátok a feketerigót vagy a Hamlet.

2012-ben elkészült a filmváltozat Logan Lerman, Ezra Miller és Emma Watson főszereplésével és az író rendezésével, így adhatta tökéletesen vissza azt a képet, amely a könyvben is megjelenik. Egy csapásra az emberek kedvencévé vált, a People's Choice Awardson kikiáltották az év legjobb drámájának. Tavaly újra kiadták a könyvet, immár a film plakátját felhasználva borítóként, s úgy jellemzik, mint a modern kor Zabhegyezőjét.

Stephen King: Ragyogás (The Shining)

Az 1977-ben kiadásra került horrornovella címét John Lennon dala, az Instant Karma! ihlette, King harmadik kiadott kötete volt, és az első keményfedeles bestseller. A könyv alapján készült filmet Stanley Kubrick rendezte, és három évvel a megjelenése után, 1980-ban került a mozikba, később pedig minisorozatot készítettek belőle 1997-ben.

A Ragyogásban Jack Nicholson, Shelley Duvall, Scatman Crothers és Danny Lloyd alakította a főbb szerepeket. A történet szerint egy író, Jack Torrance fiatal fia különleges képességek birtokába kerül, amelyek segítségével képes látni dolgokat a múltból és jövőből egyaránt, például a szellemet a hotelszobában, amely hatására az apa megőrül.

Először vegyes fogadtatásban részesült, később azonban számos pozitív kritikát kapott, végül pedig klasszikussá vált, és nem csak a horrorműfajt kedvelők számára. Érdekesség, hogy a The Shining európai kiadásai 25 perccel rövidebbek, mint az amerikai verzió.

Stephanie Meyer: Alkonyat-könyvsorozat (Twilight, New Moon, Eclipse, Breaking Dawn)

A Twilight leginkább a fiatalabb korosztálynak szóló vámpírrománc, melyet Stephenie Meyer írt. A népszerű széria első része, amelyben a 17 éves Isabella Swan Phoenixből Forksba, egy Washington állambeli kisvárosba költözik, és az élete teljesen megváltozik, amint megismeri Edward Cullent, egy természetfeletti képességekkel rendelkező vámpírt. A regényt a New Moon, az Eclipse és a Breaking Dawn követte, s azonnali bestseller lett, a New York Times listáján a publikálástól számított első hónapon belül már az ötödik helyen végezte. 2008 legkelendőbb könyve volt, majd egy évre rá megelőzte a második rész, az Újhold. 37 különböző nyelvre fordították. Az adaptációt 2008-ban mutatták be a mozikban, ami világszerte hatalmas sikernek örvendett, több mint négyszáz milliót kaszált.

A New Moonban folytatódik Bella Swan és vampire Edward Cullen története: miután bátyja megtámadja, Edward elhagyja a lányt, aki hónapokig depressziós, amíg jó barátja, Jacob Black segít neki átvészelni fájdalmát. Meyer szerint a könyv az igaz szerelem elvesztéséről szól, és eleinte rettegett az olvasók reakciójától. 2006 szeptemberében került a boltokba, és gyorsan a bestseller listákon végezte, 2009 legkelendőbbje volt. A filmet 2009 novemberében mutatták be, a legnagyobb nézőszámmal büszkélkedhetett az első éjféli vetítés során. A Summit Entertainment legtöbbet kaszáló filmje volt, csaknem 4,100 moziban vetítették.

Az Eclipse-ben Bella választás elé kényszerül, dilemmák övezik minden döntését. Több mint 150.000 példányt adtak el 24 órán belül, 2008 negyedik legkelendőbbje volt. Az adaptáció 2010 nyarán került a mozikba, ez volt az első Twilight-film, amit IMAX-ben is vetítettek. Vegyes fogadtatást kapott, mégis rekordokat döntött Kanadában és az USA-ban is.

A Breaking Dawn a negyedik és utolsó darabja a regénysorozatnak, amelyet két részre bontottak a film készítői. Három epizódból áll továbbá, kettő Bella, egy pedig Jacob perspektívájából. Az utolsó részben Bellának szembe kell néznie a vámpírházasság nehézségeivel, és nem várt fordulat következik be, miután megtudják, a magzat Bella méhében gyorsabban fejlődik, mint kellene. 2008-ban került a polcokra, már az első napon rekordot állított fel, hatmillió példány került eladára, és a harmadik legkelendőbb könyv volt abban az évben. A kritikusok véleményét megosztotta, de 38 nyelvre fordították. A film első réze 2011. november 18-án, míg a második 2012. november 16-án került a mozikba. A könyv- és filmsorozat beírta magát a történelembe, annak ellenére, hogy megszámlálhatatlan antirajongója van, fiatalok millióinak lett kedvence.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek