James Van Der Beek megházasodott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
James Van Der Beek is a múlt hét végén házasodott meg, ahogy még néhány hollywoodi híresség is tette. A színésznek ez a második házassága. Hamarosan első közös gyermekük is megszületik.


James Van Der Beek mellett múlt hét végén megházosodott többek között a rapper T.I., Alicia Keys, és Bill Clinton lánya, Chelsea is.
A színésznek ez már a második házassága. Első felesége Heather McComb színésznő volt.
Második felesége Kimberly Brook lett. A színész még korábban tudatta a Twitteren a nagyvilággal, hogy apa lesz: "Yes, it's true — the woman I love and expecting our first child.", vagyis „Igen, igaz — [ő az] a nő akit szeretek, és az első közös gyermekünket várja.” — nyilatkozta még áprlisban. Azóta az is kiderült, hogy első gyermekük kislány lesz.
Már a levegőben is érezhető volt, hogy valami készülődik: James Van Der Beek a Twitteren írta: "Best day of my life so far...", azaz „Életem legjobb napja eddig.” Véleményünk szerint e kijelentésén nemcsak közelgő esküvőjét, hanem kislánya születését is értette, hisz' mindkét dolog nagy esemény az ember életében.
A nagy napról mindössze annyit lehet tudni, hogy 2010. augusztus 1-jén egy kis szertartást tartottak az izraeli Tel Avivban, a Kabbalah központjában, közel a Dizengoff Plazához.
A színész, a Dawson és a haverok sztárja így nyilatkozott a nagy napról:
"The woman I love did me the honor of became my wife today... I look forward to earning her for the rest of my life" („A nő, aki szeret engem, ma megtisztelt azzal, hogy a feleségem lett... Már előre örülök, hogy az életemben a nyugalom időszaka következik”).
Sok boldogságot és egészséget kívánunk nekik és születendő gyermeküknek is!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!